Ímélezés (Áfra Jánossal)

Áfra János barátom említette nem is olyan régen, hogy elkészült darabját a debreceni Z. A. P. Színpad nemsokára műsorra tűzi (az máig rejtély előttem, hogy van ennek az embernek ennyi energiája és ihlete). Elküldte a szöveget egy rövid véleményezésre. A következő ímélt írtam válaszként:

Szia Jani!

Most már teljesen tiszta fejjel el tudtam olvasni a darabot. Nos, amikor magamban olvastam, kissé erőltetettnek tűnt sok helyen a szöveg, aztán kipróbáltam hangosan is. Úgy viszont működött az egész. Több szereplővel pedig biztosra veszem, hogy még jobban fog működni.

Az indítás nagyon erős, és nem esel a hatásvadászok csapdájába (az abortusz-téma amúgy kiváló választás). Bár nem mindenhol tudtam elképzelni a jelenetet, de a végén megint nagyon erős, szuggesztív a szöveg (leginkább az utolsó jelenetben van a csúcson a darab). Színpadon ez bizonyára egészen másképp jön át a nézőnek, és amit nem biztos, hogy érdekes elolvasni, lehet, hogy sokkal érdekesebb egy szereplő szájából hallani.

A cím szerintem jó. Bár eljátszottam a gondolattal, ha kivennél belőle egy l-betűt (ÚtraValó), akkor mondjuk rájátszhatnál irodalmi szövegekre (pl. Az Út és Erény könyvére).

Egyelőre ennyit tudok írni, de az első előadást mindenképp jó lenne, ha rögzítenéd és feltennéd mondjuk youtube-ra, mert kíváncsi vagyok, hogyan kezd  el ez a darab élni.

Üdv, Laci

Amint rövid reflexiómból kiderül, a darab nem sikerült rosszul. Szövege még sajnos nem publikus, de a véleményem reklámnak mindenképp megteszi. Az ímélt tulajdonképpen azért adom most közre, mert a szakmai kritikán kívül néha írok baráti véleményezéseket is, és azt hiszem, ezek többsége szintén érdekes lehet az érdeklődő olvasók számára. Kicsit olyan, mint egy irodalmi levél. A digitális korban.

Mellesleg, aki még nem tudná, ki az az Áfra János, ajánlom átolvasásra JAK-os életrajzát (egy hasonló életrajzot én is szívesen mondanék sajátomnak!). Illetve beillesztem alább a Nekem is ezer arcom van című önálló tárlatáról készült összeállítást:

Annyit még elárulok, ha minden a tervek szerint alakul, az új Együtt-számban őt mutatjuk be róla írott esszém és néhány verse kíséretében.

Évjárat (1.) – Mi van a flaskámban?

A naplóírás nem igazán az én műfajom. Túl merev vagyok hozzá. Talán görcsösen precíz. Meg kell szoknom, hogy itt nincs megkötés, semmiféle keret, valamint azt, hogy a virtuális naplót használhatom idegi megbetegedések elviselésére, krónikus közönyre és egyéb, nyíltan mizantróp hajlamaim gyógyítására. Most azért mégiscsak elkerülöm a „fölkeltem, húgyoztam…” sémát, és megpróbálom jó modort mímelve visszapörgetni a szokásosnál töredékesebb évem néhány apró-cseprő pillanatát.

Idén diplomáztam. Feltettem az i-re a pontot: védésem után megköszöntem tanáraimnak az öt éven átívelő vitákat, erős kritikákat. Valamennyien örültek, mikor kijelentettem a vizsgabizottság előtt: „valószínűleg nem egyszer én voltam kissé elfogult magammal”. Legalább nem volt hiábavaló az egyetem. Mint a legtöbb frissdiplomás értelmiségi (akinek nincsenek kapcsolatai a legfelsőbb körökben és meg szeretné tartani függetlenségét) éhbérért koptatom a klaviatúrát. Elszúrtam a felvételit, de nem bántam meg nagyon. Tapasztalatokat szereztem. Vagy valami ilyesmi.

Idén többször kellett bebizonyítanom: kárpátaljai vagyok, nem hülye. Persze ez változó aránnyal sikerült. Hiszen olykor valóban elhitték. Néha a kárpátaljai és a hülye szót fordított sorrendben és egymás mellett vágták hozzám. 2010-ben néztek (a teljesség igénye nélkül): ukránnak, buzinak, macsónak, hülyének, jófejnek, tehetségesnek, tudálékosnak, vonzónak, őrültnek, lustának, sikeresnek, közvetlennek, munkamániásnak, költőnek, kritikusnak, zsidónak, románnak, dilettánsnak. Abban általában megegyeztek a vélemények, hogy nem vagyok könnyű eset.

Tavaly ilyenkor jelent meg nyomtatásban első két versem. Azóta folyamatosan publikálok ezt-azt. Örülök annak, hogy akadnak olvasóim. Annak még jobban, hogy visszajelzéseket kapok. Jót-rosszat vegyesen.

Előadást tartottam a 38. Tokaji Írótáborban. Olvasószerkesztője lettem az Együttnek. Majdnem kritika-tanulmány rovatszerkesztője a Partiumnak. Továbbra sem szeretem az ünnepeket, a nagy felhajtást. De szeretek játszani a pátosszal, a modorral, a szerepekkel. A szerelemmel.

Volt egy vitám Balla D. Károllyal, amely sajnálatos módon sárdobálásba torkollt. Kapott mindenki hideget-meleget, aki Kárpátalján él és alkot. Mondtam, hogy nem hiszek a népi-urbánus szembenállásban, legalábbis ezek a kategóriák felületesek. Aztán végül sikerült elásni a csatabárdot. A vitát pedig teljes egészében töröltem blogomról a rengeteg személyeskedés miatt. Majd BDK írt eddigi munkásságomról egy bíráló jellegű blogbejegyzést, én pedig elkezdtem foglalkozni az ő internetes tevékenységével.

És persze felsorolhatatlanul sok dolog történt az elmúlt év alatt. Ismerkedés, összeveszés, barátság, ellenségeskedés, sörözés és a többi szokásos.

Min is szeretnék változtatni a következő évben? Egyelőre nem gondolkodtam semmiféle világmegváltó, esetleg vátesz-szerepen (csak most kezdődött az év, ráérek még). Mivel a határokat biztosan nem fogják eltörölni, sem átszabni, nincs értelme beszélnem álmokról, vágyakról. Próbálok realista maradni. Azonban szeretném, ha legalább egyvalami megváltozna a közeljövőben: a vámon ne kérdezzék meg mindig az illetékesek, hogy mi van a flaskámban. Mi lenne? Ukrán vodka!

Csordás László

Megjelent: Apokrif Online (2011.01.01.)

Kiegészítésként olvasandó BDK hozzászólása

Kommentem Braun Barna írásához

Ma jelent meg Braun Barna netnaplója az Apokrif Online-on (Code is poetry), ehhez fűztem  egy rövid kommentet:

Gondolatébresztő írás, és ha már tegnap BDK megjegyzést írt az én naplómhoz, akkor azt hiszem én is fűzök néhány gondolatot ehhez a naplóhoz.

Én magam teljes gőzerővel készülök a digitális átállásra. Évekkel ezelőtt smartphone-on olvastam Balzac Goriot apóját, Zola Patkányfogóját (meg még egy-két művet). Aztán beszereztem magamnak egy netbook-ot és azon már kényelmesebben tudtam szörfözni,olvasni, blogolni stb. A legkényelmesebb azonban az e-könyv olvasó. Egy ilyen kütyü egészen sokáig bírja egyetlen feltöltéssel (bár korántsem 4000 lapozást, mint ahogy a dobozon írják),az e-ink technológia valóban szembarát (egész napos olvasás után sem fáj tőle a szemem), és persze sokkal olcsóbb, mint több ezer nyomtatott könyvet megvenni.A különféle warez oldalakról beszerezhető hangoskönyvekről és egyéb szkennelt dolgokról nem is beszélve.Szerintem aki hozzászokik ehhez (nem nehéz, a bőrtokkal együtt egészen könyvszerű), nem fogja visszasírni a papíralapú könyveket. 

De ez is csupán egy eszköz, ettől még rengeteg lesz az igénytelen olvasó, a kritikán aluli e-könyvek száma stb.Nem hinném, hogy lényeges változás köszöntene be az olvasói ízlést illetően. A ma még tényleg utópisztikusnak tűnő teljes digitális átállás után sem.

Közben Tarcsay Zoltán is bekapcsolódott a beszélgetésbe.

netnapló - január 03

Tegnap este, úgy tizenegy körül kezembe akadt A magyar irodalom gyöngyszemei sorozatban megjelent Szabó Lőrinc válogatott versei. Kis, 1977-es kiadvány (második kiadás), Somlyó György válogatása. Aztán, amint elkezdtem forgatni, olvasni a könyvet rögtön eszembe jutott: hány szép és nagy versre nem emlékszem.

A középiskolában, amikor még kötelezően be kellett magolni néhány mondatot egy-egy versről, az egzisztencializmusról, nem igazán fogott meg Szabó Lőrinc lírája (talán egyedül a Lóci-ciklus). Aztán az egyetemen, azt hiszem harmadik évfolyamon, végigolvastam az összegyűjtött verseit. Azóta Szabó Lőrinc előkelő helyet foglal el az irodalmi toplistámon. A napokban végig is olvasom ezt a kis kötetet. Jót tesz az agynak a felfrissítés. Meg Szabó Lőrinc lírája olyan egyenletesen magas esztétikai élményt nyújt az olvasónak, hogy vétek nem újraolvasni egy idő után a köteteit.

Néhány kompromittáló kép az idei szilveszterről