2012. március 22., csütörtök

Megszólít-e még a líra? [Tóth Viktor interjúja]

Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára 1998-ban vetette fel egy UNESCO-hoz intézett levelében a nemzetközi költészeti nap kijelölését. 1999. november 18-án a világszervezet közgyűlésének 30. ülésszaka március 21-ét, az északi félteke tavaszának első napját nyilvánította a költészet világnapjává. Vajon az embereket megszólítja még a líra?

– A XXI. században egyáltalán olvas még valaki szépirodalmat?

– Nem rendelkezem ugyan semmiféle empirikus felméréssel, csupán tapasztalataimra alapozva mondom: a boltokból alig fogynak a könyvek. Utazás közben sem a vonaton, sem a buszon nemigen látok a kezekben kötetnek látszó tárgyat, e-book olvasót vagy irodalmi folyóiratot. A szépirodalom iránti érdeklődés jobbára visszaszorult az egyetem és a különböző szakmai műhelyek falai közé. Kit vagy mit okolhatunk ezért? A tévét, a DVD-t, a videojátékot vagy a világhálót? A szépirodalom befogadása szellemi munkát igényel. Nekem úgy tűnik, az ember saját műveltsége felé támasztott igényességét adta alább ebben a században. Magáért beszél, hogy jobban fogy az értékelhetetlen giccs, a felszínes bulvár, mint a színvonalas irodalom.

– Ezek szerint ma már az asztalfióknak írnak a költők, írók?

– Nem, ugyanúgy megjelennek a művek, a szakma pedig felfigyel rájuk, vagy nem vesz róluk tudomást, mint egykor. Az internet elterjedése pedig sok új lehetőséget rejt magában. Elég, ha csak a blogokra utalok. Épp hogy azt lehet tapasztalni, hogy a XXI. század elején nincs többé asztalfiók. Mindenki a világ elé szeretné tárni érzéseit, gondolatait, egész életét. De hogy mennyi értékes az így létrejövő áttekinthetetlen szövegmennyiségből, azt nehéz megmondani. Valószínűleg nagyon kevés. Érdekes viszont, hogy miközben csökkent az olvasók száma, nőtt az írni vágyóké.

– A XX. század közepéig egy-egy vers meg tudta mozgatni az embereket, s az egész társadalomra hatással volt. Ma mi hiányzik ehhez: a jó vers, a jó költő, mindkettő?

 – Vannak jó költők, születnek jó, sőt nagy versek. Inkább a szerepek változtak. A jövőbelátó, népét lángoszlopként vezető poéta ma teljesen idejétmúltnak hat. Képzeljük el: valaki kiáll mondjuk az egyetem lépcsőjére, és egy patetikus verssel akar forradalmat kirobbantani. A legjobb esetben megmosolyognák ezt a merész embert. A költészetnek ugyanakkor továbbra is pótolhatatlan szerepe van a saját belső világunk megismerésében. Nem kell tőle feltétlenül csodákat várni. Ha csupán egy ember remeg meg vagy borzong bele valamely sor olvastán, már akkor is betölti szerepét.

Tóth Viktor

Megjelent: Kárpáti Igaz Szó (2012. 03. 19.)

2012. március 21., szerda

Fiatalok a könyvtárban (Apokrif-est Debrecenben)

Egy meglehetősen hűvös koratavaszi estén került sor a LÉK irodalmi kör és az Apokrif című irodalmi folyóirat közös estjére a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének könyvtárában. Az itt megjelent apokrifos szerzőktől és szerkesztőktől hallhattunk a fiatal pesti irodalmárok helyzetéről, a lap folyamatosan alakuló és egyre inkább kikristályosodó arculatáról, a műhelymunkáról, valamint a további tervekről.

Barna Péter, a Kulter.hu főszerkesztő-helyettese, az est moderátora lelkiismeretesen, előre körvonalazott elképzelések alapján készült a kérdésekkel: az ezekre adott válaszokból ugyanis minden lényeges dolog kiderült, ami érdekelhette a hallgatóságot. Bár a moderátor bevezetőjében baráti beszélgetésre invitálta a jelenlévőket, a hivatalos tiszteletkörök lefutásáig a szerzők-szerkesztők feloldódása váratott magára. A vegyes fellépés (beszélgetés–felolvasás–beszélgetés–felolvasás) meggyőzőnek bizonyult, mivel az egyébként könnyen lankadó figyelmet képes volt mindvégig feszesen tartani.

Torma Mária

A beszélgetés során Torma Mária, a kritikai rovat szerkesztője evolúciós vonalat rajzolt a lap történetéről, elidőzve a fontosabb állomásoknál. Az Apokrif ötlete Nyerges Gábor Ádám (a majdani főszerkesztő) és Török Sándor Mátyás fejéből pattant ki, s célja egy olyan fórum létrehozása volt, mely elsősorban az ELTE és a PPKE diákjai számára biztosít majd lehetőséget, hogy itt elsajátítsák "mind az írás, mind a szerkesztés ügyes-bajos dolgait". Aztán az indulástól kezdve ez a műhely egyre nyitottabb lett, így a szerzők köre is bővült. A belterjességet pedig úgy kerülték el, hogy minden számban lehoztak egy új szerzőt. A folyóirat szerkezete is változott. Kezdetben még összetűzött A4-es lapokból állt az Apokrif, 2010 őszén gerincet, valamint színes borítót kapott. A szerkesztőségben szintén felfedezhetünk új neveket: megjelent egy húszoldalas kritikai rovat, melyre Torma Mária ügyel, illetve a képekért Erdei Tamás és veress dani felelősek (egyébként a 2011. nyári szám már képszerkesztett). Az evolúciós folyamat utolsó állomása egyelőre az országos terjesztés, mely a 2012. tavaszi számot érinti. Ez nyilvánvalóan lehetőségek egész sorát nyitja meg mind az olvasók, mind a szerzők táborát tekintve.
 
Erdei Tamás arról beszélt, hogy a fiatal szerzők és szövegeik közlése mögött valamilyen koncepció kezd kialakulni, és ezt vele ekvivalens kép-koncepciókkal meg lehet támasztani. A nemzedéki sajátosságok viszont egészen másként érvényesülnek a képzőművészeknél, mint az irodalmároknál – mondta veress dani –, a lehozott festők-grafikusok és írók között négy-öt év korkülönbség is van (egy ’82-83-ban született festőt még lehet pályakezdőnek tekinteni). Erdei szerint "ehhez a pályához sokkal több idő kell". Az, hogy a képszerkesztők jó munkát végeznek, az esten is bemutatott paródia-melléklet (az ún. Ál-manach) bizonyítja: a parodizált művek mellé kiegészítésként egy-egy jól sikerült karikatúra társul.

A közönség

 
Az Apokrif egyik fő erényeként emlegetett stílusbeli heterogenitásra való törekvés a felolvasott művek tematikai-poétikai sokszínűségében mutatkozott meg. Torma Mária novelláiban pontos megfigyeléseken alapuló részletes leírásokból nyílik rálátás a különös-különleges, obszcenitásukban némi viszolygást keltő emberi-családi viszonyokra. Evellei Kata prózaversei a metaforikus nyelvhasználattól a tárgyias képleírásig vagy éppen a hiány kifejezhetőségéig terjednek. A Gyuláék, Vass Norbert komikumból jelesre értékelhető rövidtörténete aratta a legnagyobb sikert a közönség körében. A szexmániás szomszéd és a vele való párbeszéd kialakításának fikciója nyelvi leleménnyel fűszerezve tényleg hatásos. Az pedig ráadás volt, hogy az eddig asztalfióknak írott versek is előkerültek. Tinkó Máté visszafogott felolvasása csak növelte a szikár, takarékosságában "a nagy témákat" (pl. szerelem, boldogság) is elbíró, rezignáltan ironikus versnyelvének erejét.

A közönség 2

 
Mindent összevetve: működött az est, mivel a szerzők-szerkesztők utat találtak a közönséghez. Jó volt hallani, hogy az Apokrifet egyelőre nem érintik a financiális problémák, és az aktuális kultúrpolitika helyett még mindig az irodalmi kérdések vannak a középpontban ebben a műhelyben.

 
Apokrif-est a LÉK irodalmi kör szervezésében, Debreceni Egyetem, Irodalom- és Kultúratudományi Intézet könyvtára, 2012. március 6.

A képeket Áfra János készítette.

Megjelent: Prae.hu (2012. 03. 19.)

2012. március 19., hétfő

netnapló, 2012. március 16-19.

2012. március 16.

Újratelepítettem az operációs rendszert a netbookomon, így sokkal gyorsabb lett. A régivel már alig lehetett kezdeni valamit: több percet vett igénybe az indulás és a bejelentkezés. Most viszont csak a legszükségesebb programokat raktam fel. Bírnia kell egy jó ideig.

Délután felhívtak a Kárpáti Igaz Szótól: interjút kértek tőlem a költészet napja alkalmából. Örömmel elvállaltam. Össze kell majd foglalnom néhány mondatban, mit gondolok a mai irodalom helyzetéről, vannak-e még olvasók, és a többi. Ugyan másfél flekk terjedelemben nem sok mindent lehet elmondani, de gondolatindítónak, figyelemfelkeltésnek mindenképp megteszi.

2012. március 17.

A reggel nehezen indul. Hajnali egyig virrasztottam gondolataim mellett. Áfra Jani barátom átküldte egy film linkjét. Ma megnézem. Azt mondta, őt teljesen földhöz vágta ez a film. 

Kutattam kicsit, Szilágyi István válogatott novelláskönyvéről, a Bolygó tüzekről (ezt még tavaly decemberben megvettem a Líra könyvesboltban) olvastam el Márkus Béla a Bárkában megjelent kritikáját. Feljegyeztem magamnak: le kell fénymásolnom a Székelyföld 2010/8. számát, a 70 éves írót ünneplő szám ugyanis tele van róla szóló írásokkal. Majd folytattam Cs. Gyímesi Éva esszé-könyvét, a Gyöngy és homokot. Izgalmasan és rendkívül higgadtan elemzi a transzilvanizmus ellentmondásait, időszerűségét. Lebontja és bírálja az ideológiai konstrukciókat, gondolatmenete követhető, tárgyi tudása maga alá gyűr. Élvezem a könyvet.

2012. március 18.

Befejeztem a Kárpáti Igaz Szó kérdéseire adandó válaszaimat. Ilyen nagy témákról és bonyolult folyamatokról egy-másfél flekk terjedelemben nem könnyű megnyilatkozni. Beszkenneltem a legfrissebb igazolvány-képemet, amit még valamikor tavaly nyáron készíttettem, a PhD-felvételim idején. Ezt csatoltam portrénak.

Ki tettem a pontot a Tejmoziról régóta készülő írásom végére is. Több mint 12 ezer karakter hosszú lett. Még nem tudom, hol publikálom.

Voltam templomban. Néhány hete mintha megváltozott volna viszonyom a hithez. Egyszerre szükségem lett rá, rákényszerültem, hogy higgyek. Visszatértem volna gyermekkori naiv világlátásomhoz? Nem baj. Jó volt ott a padok hűvösében elmélkedni. Ezen én csodálkoztam leginkább.

An megfázott. Találtam itthon Strepsilst, ez tényleg jó a torokfájásra, elvittem neki. Mindig van valami baj.

2012. március 19.

Én már kezdek meggyógyulni, csak rá ne szóljak... Szép, napos idő van: kiültem a lépcsőre a netbookommal, egy csésze erős feketével és a Magyar Napló márciusi számával. A bőrömnek szüksége van D-vitaminra, hogy visszaszoruljon a krónikus pikkelysömöröm. A friss levegő pedig jót tesz az agyamnak. A prae.hu-n már megszerkesztették a debreceni Apokrif-estről szóló tudósításomat. Egyelőre azonban kérdés, mikor közlik. Mindegy, én várok. Nyugodtan pötyögöm netnaplóm szövegét a netbookomba.

Frissítés: alighogy lezártam naplómat, megjelent a cikk a prae.hu-n.