netnapló - sajtóvisszhang

Mindig nagy öröm, ha kiderül: nem csak néhány szakmabeli, barát, közeli ismerős vagy éppen rokon olvassa el azokat a szövegeket, amelyek nevemmel fémjelezve jelennek meg. Persze nem vagyok naiv, pontosan tudom, hogy nagyon kevesen érdeklődnek a kortárs irodalom problémái iránt. Így legtöbbször már az is megelégedéssel tölt el, ha olykor-olykor visszajeleznek: olvastam gondolataidat valamelyik újságban, ritkábban: folyóiratban, s ezzel meg ezzel a kijelentéseddel teljesen egyetértek (vagy ellenkezőleg: én egyáltalán nem így látom a dolgokat).

Hétfőn kerestek meg a Kárpáti Igaz Szótól, hogy adnék-e interjút számukra a közelgő költészet napja alkalmából. Természetesen rögtön igent mondtam, hiszen minden publicitási lehetőséget megragadok, ahol elmondhatom saját gondolataimat. Az interjú jól időzítve, pontosan április 11-én jelent meg. Ma pedig ennek az interjúnak sajtóvisszhangját is olvashattam, mégpedig a zentai születésű Szabó Palócz Attila Árnyalt létérzékelés című, a Magyar Hírlapban megjelent publicisztikájában. Az írás gondolatmenete az én egyik interjúkérdésre adott válaszomra épül. Ide is másolom egy részletét:

A Kárpáti Igaz Szó honlapját böngészem. Kis alkalmi interjút készített az újság a minap, a költészet napja (csütörtökön volt, ugye…) tiszteletére Csordás László kritikussal, a kárpátaljai Együtt című irodalmi-művészeti folyóirat olvasószerkesztőjével, aki egyik válaszában így fogalmazott: „Nem hiszem, hogy a költészetnek konkrét, előírásszerű feladatokat kellene teljesítenie. Az ilyen elvárások általában a diktatórikus rendszerek részéről bukkannak fel, s gyakran fulladnak sematizmusba. Ezzel együtt úgy gondolom, egy kisebbségi léthelyzetben lévő költő olyan sajátos tapasztalatokat közvetíthet a művészi megformálás eszközeivel, melyek árnyaltabbá teszik saját létérzékelésünket. E tapasztalatok nélkül bizonyára szegényebb lenne a magyar irodalom.”

Csordás László ma még, lassan a harminchoz közeledve, a fiatalabb irodalmi nemzedékhez tartozik, s mivel a Debreceni Egyetemen tanul, írásaival rendre találkozhat az olvasó az anyaországi folyóiratokban is, sőt, a Partium című periodikának is állandó munkatársa. A fiatal kritikus pedig arra a kérdésre válaszolva fogalmazta meg itt idézett gondolatait, hogy szerinte van-e valamilyen különleges feladata a költészetnek – meg hát úgy nagy általánosságban az irodalomnak – a kisebbségi létben, és ha igen, akkor az miként definiálható. (...) Forrás: Magyar Hírlap Online, 2013. 04. 13.

A teljes cikk egy rövid regisztrációt követően ide kattintva érhető el.

Van-e a költészetnek feladata? (Tóth Viktor interjúja)

1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. Az esemény apropóján talán nem árt elgondolkodni, milyen az irodalom iránti érdeklődés, s kisebbségi létben van-e a költészetnek feladata?

– A világhálón óriási mennyiségű olvasnivaló van, így nem lehet azt állítani, hogy az írott szó a XXI. században szerepet vesztett. Ez az irodalomra is igaz?

– Az írott szónak természetesen ma is fontos szerepe van a kultúrában, bár funkciója, szerepe az utóbbi időben némileg átértékelődött. Rengeteg információhoz jutunk ugyanis a különféle kép-, hang- és videóanyagok által, az internet pedig természetes közege a multimedialitásnak. A probléma ott kezdődik, amikor az egyik valamilyen oknál fogva kezdi kiszorítani a másikat, például a videó a szöveget. Sajnos igazolódni látszik az a tapasztalat, miszerint az olvasás, így az irodalom iránti érdeklődés is – dacára a hatalmas és bárki számára könnyen elérhető internetes írott tartalomnak – egyre inkább háttérbe szorul, egyre szűkebb körre korlátozódik.

– Van-e feladata a költészetnek kisebbségi létben, s ha igen, az miként definiálható?

– Nem hiszem, hogy a költészetnek konkrét, előírásszerű feladatokat kellene teljesítenie. Az ilyen elvárások általában a diktatórikus rendszerek részéről bukkannak fel, s gyakran fulladnak sematizmusba. Ezzel együtt úgy gondolom, egy kisebbségi léthelyzetben lévő költő olyan sajátos tapasztalatokat közvetíthet a művészi megformálás eszközeivel, melyek árnyaltabbá teszik saját létérzékelésünket. E tapasztalatok nélkül bizonyára szegényebb lenne a magyar irodalom.

– Mennyire felelnek meg ennek a kárpátaljai költők, azon belül például a legifjabb nemzedék? Az új generáció munkáiban mennyire domborodik ki a kisebbségi lét kérdése?

– A kárpátaljai magyar irodalom legújabb nemzedéke még keresi a saját útját. A fiatalok mind ez idáig nem határozták meg karakteresen azokat az irányvonalakat, amelyek mentén elindulhatnának. Így alighanem korai lenne messzemenő következtetéseket levonni az eddigi művekből. Ami azonban már most megmutatkozik: a kisebbségi lét kérdése, a határátlépések kísértése, az idegenség tapasztalata nem közömbös a fiataloknak sem. Bakos Kiss Károly Cím nélküljében például ez olvasható: „Itt esők mosnak és örök / Szálai éles dróttá hűlnek // Itt kínok laknak meg örömök / S az örömök kitelepülnek”. Lehetetlen, hogy rá ne ismerjünk saját, kisebbségi léthelyzetünkre ezekben a költői képekben.

Tóth Viktor

Megjelent: Kárpáti Igaz Szó (a print változatban: 2013. 04. 11.)